Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján 2011. október 12-én látott napvilágot a köznevelési törvény tervezete, amelyet 2011. október 25-éig lehet véleményezni. Az Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület úgy döntött, hogy küldetésnyilatkozatával megegyezően élni kíván a véleményezési jogával, hiszen egy olyan törvénytervezet került nyilvánosságra, amely az eddigieknél kirekesztőbb és szegregálóbb oktatási rendszer képét vázolja fel. A méltányosság (equity) számunkra ugyanis azt jelenti, hogy a valódi esélyegyenlőség létrejöttéhez szükséges az olyan feltételek megteremtése, melyek nemcsak látszatra, hanem valódi eszközökkel támogatottan teremtik meg a hozzáférést. Vagyis tenni kell azért, hogy mindenkinek valóban lehetősége legyen a felkínált javakból részesülni.

Egyesületünk ennek szellemében 2011. október 18-ai kezdéssel minden reggel 8 órakor – szolidaritást vállalva a közoktatásban résztvevőkkel – „Becsöngettek” címmel rövid, lényegre törő, szakmailag megalapozott „leckéket” juttatott el valamennyi, a törvény megalkotására hatással bíró kormányzati szereplő számára, így Államtitkár Asszony részére is. Az Egyesület figyelme a törvény tervezetén belül azokra a részekre fókuszált, amelyeknek biztosítania kellene az egyenlő hozzáférést és részvételt a minőségi közoktatásban mindenki számára, kiemelten pedig a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű és különös tekintettel a cigány/roma, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek és tanulók részére.

2011. október 25-én a „Becsöngettek” kampány lezárására kerül sor a kiküldött „leckék”, valamint az azokat megelőző szakmai koncepcióink átadásával.

El kell mondanunk, hogy méltánytalannak tartjuk az ország jövőjét meghatározó tervezet országos vitájára adott kevesebb, mint fél hónapos határidőt. Annak fényében különösen problémás ez, hogy a legelső bejelentés a készülő törvényi változásokról a választások után, csaknem másfél évvel ezelőtt történt, majd azután hosszan folyt a kormányzati egyezkedés, és az emiatt elfogyott időt az igazi szakmai, társadalmi vitán kívánja megspórolni az ország demokratikus vezetésével megbízott kormány.

A koncepció (akkori nevén: Az új közoktatási törvény tervezetének vitaanyaga) véleményezésére szintén elfogadhatatlanul rövidre szabottan, 2010 karácsonya körül nyílt csupán mód. A beérkezett javaslatok nyilvánosságra nem kerültek, így sorsuk a közvélemény számára megítélhetetlen maradt. Azt azonban bizonyosan tudjuk, hogy Egyesületünk (Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület) a koncepcióhoz 27 oldalas szakmai elemzést nyújtott be, és ennek – a koncepció végső változatát most megismerve – semmilyen hatása nem volt.

A köznevelési törvénytervezet kiemelkedő jelentősége miatt – eddigi negatív tapasztalataink ellenére – összegyűjtöttük a méltányos közoktatás szempontjából egyértelműen problémásnak tartott területeket. A „Becsöngettek” kampánnyal és e „lecke-gyűjteménnyel” az a célunk, hogy javaslatainkkal kapcsolatban érdemi vitára, majd a tervezet radikális módosítására kerüljön sor.

Mindannyiunk felelőssége ez, nincs már sok időnk, mert hamarost „Kicsöngetnek”. És akkor már késő lesz, a bármilyen hátránnyal küzdő gyermekeink jelenét és jövőjét lehetetlenítjük el, ha szelektív térré változtatjuk oktatási rendszerünket. Ehhez pedig egyikünknek sincs joga.

A „lecke-gyűjtemény” nem az elektronikusan kiküldött anyagok időbeli sorrendjében, hanem a méltányos közoktatáshoz kapcsolódó tematika szerint halad. Tartalomjegyzékként újabb * 12 pontban foglaltuk össze a köznevelési törvény tervezetéhez kapcsolódó méltányos és inkluzív közoktatás kritériumait. „Gyűjteményünk” zárásként a leckékhez kapcsolódóan házi feladatot és annak javítókulcsát teszi közzé, valamint az Egyesület által készített rövid előzetes állásfoglalást a köznevelési törvény koncepciójáról és a törvény tervezetéről.

* Korábban, 2011. március 15-én kelt kiáltványunkban (www.equity.org.hu) a 2010 decemberében közzétett Az új közoktatási törvény tervezetének vitaanyagához illeszkedően fogalmaztuk meg a méltányos közoktatáshoz kapcsolódó legfőbb elvárásainkat.
Belépés az oldalra